Fogpotlás

fogpótlás - fogbeültetés, implantátumokAz orvostudomány fejlődésének köszönhetően napjainkban a fogbeültetés, tehát az implantáció a fogpótlás legelterjedtebb és legkorszerűbb megoldása. Az elmúlt években sok különböző implantációs eljárás, technika látott napvilágot. A szájsebész szakorvosok elvetve az összes nem biztosan bevált, illetve kétes módszert, mára közös nevezőre jutottak. Óriási fejlődésen mentek keresztül mind a fogbeültetési eljárás önmagában, mind pedig a felhasznált anyagok.

A korszerű fogászati implantátumok kizárólag szövegbarát anyagokból készülnek, ez által jelentős mértékben csökkent a kilökődés veszélye is. A titánból készült implantátum egy, az állcsontba beültetendő mesterséges foggyökérként jellemezhető, írható körül leginkább. A minimálisan 3 hónapos csontosodási folyamat végén erre az implantátumra helyezik fel a komplett hidat, vagy műfogakat.

Az implantációs fogpótlásos eljárást követően műfogai úgy fognak funkcionálni, mint saját, eredeti fogai, illetve  a természetes fogakhoz való hasonlóságuknak köszönhetően minden téren a saját fogaknak  megfelelő benyomást, érzést nyújtják. Az implantáció az esztétika és egészség szempontjaiból a legjobb megoldást nyújtja hosszú távon, akár a teljes foghiány esetén is.

A fogbeültetéses eljárások sikeressége legalább 98%, ez a mutató az orvoslás összes területén kimagaslónak mondható. A páciens, mivel újra bármit meg tud rágni, ahogyan azt tette saját, egészséges fogaival, újra egészségesen táplálkozhat. Önbizalmát is visszanyeri, hiszen egy egészséges mosoly sokat számít, nagy kihatással van a páciens közérzetére is.

Természetesen a fogpótlás során nem csak fogbeültetést, azaz implantációs eljárást alkalmaznak. Kisebb fogászati problémák esetén, például egy-két fog pótlásánál, illetve a szakorvos megítélése alapján sok esetben alkalmaznak koronákat, illetve hidakat.

A modern koronák szintén teljesen szövetbarát anyagokból készülnek, lehet cirkon vagy fémkerámia is, a hidak szintén a legkorszerűbb anyagokból és a legmodernebb fogtechnikai technológiákkal készülnek. Tehát, a fogpótlás napjainkban talán elterjedtebb, mint valaha, azonban nem az emberek fogazatának romlása okozza, hanem a korszerű fogpótlási technológiák elterjedése.

Hogy kinek ajánljuk a fogpótlást? Mindenkinek, akinek fontos az esztétika és az egészsége. Üzleti tárgyalások, színészek, énekesek előadásai sem néznek ki túl jól hiányos fogazattal. De például a nagynap, azaz egy esküvő szépségápolási elvárásai között is szerepelhet a fogászati beavatkozás.

Talán csak egy fogorvos tudja manapság bizonyosan megmondani ránézésre, hogy valakinek saját fogait látja-e, ennyire pontos és természetesnek ható fogpótlásokat, koronákat és implantátumokat használnak a modern fogorvoslásban.